Haranglábak, templomok
Haranglábak
Pankasz - a Kisrákos felé vezető úton, egy lejtős gyümölcsös tetején áll az Őrség legrégibb, eredeti formájában fennmaradt haranglábja, melyet 1755-ben tölgyfából ácsoltak.
Nemesnép - újabb példája a hagyományos építésű haranglábaknak.
Kercaszomor -1877-ben épült a református harangláb, boronafalú, arányos építmény.
Magyarföld - a néhány évvel ezelőtt épült harangláb kedves ismerősünk - szabadtéri kemecénk ihletője - keze munkáját dicséri.
Templomok
Őriszentpéter - XIII. század elején épült, Szent Péter védelme alatt álló templom eképpen a település névadója is lett. A templomot a török hódoltság idején erődítménnyé alakították és az itt élő 30-40 hajdú igyekezett megvédeni a lakosságot a török fosztogatásoktól. A több átalakítást követően is jól megfigyelhetők a román építészet elemei, melyeket a most véget ért rekonstrukció a következő nemzedékek számára is megőrzött.
Velemér - talán az ősi napkultusz máig fenn-maradt emléke a XIII. század végén, a hegy-oldalban felépült, s később, a környék szülötte, Aquila János által freskókkal díszített veleméri templom. Bár a templom sok-sok hányattatáson ment át hosszú élete alatt, s freskóit a változó idő örökre megcsonkította, mégis lenyűgöző és rabul ejtő mind belső tere, mind pedig környe-zete. Álljunk itt meg és hagyjuk gondolatainkat messzire elkalandozni.
Hegyhátszentjakab - ez a templom is a XIII. században épült; sekrestye toldaléka azonban XIX. századi, oltára pedig rokokó.
Szentgyörgyvölgy – az Őrségben a reformáció erős várakra talált. Helybéli asztalos mesterek munkáját dicséri a szentgyörgyvölgyi festett fakazettás mennyezetű református templom, mely egész Nyugat-Magyarország legdíszesebb, legszebb református imahelye.
Domonkosfa (Szlovénia) – Árpád-kori templom
Tótlak (Selo - Szlovénia) – Árpád-kori körtemplom